A leggyakoribb céges bakikat körüljáró sorozatunk a végéhez érkezett. Olvashattatok a levelezés, a tárhely, az ügyfélkapcsolat kezelés és a meetingek terén elkövetett leggyakoribb hibákról, és azok megoldásairól. Volt valami, ami mind a négy megoldás mögött sziklaszilárdan ott állt. Vegyük kicsit elméletibbre a figurát, és nézzük meg, mi is volt az. A példák persze nagyonis gyakorlatiasak lesznek!

Nem mozgok olyan otthonosan a természettudományok területén, hogy a legújabb kuatások legújabb eredményeivel is tisztában legyek. Azt hiszem azonban, hogy az időt megállítani még nem sikerült. A világ kizárólag előre megy, sőt, rohan. Változás változás hátán. Ha vállalkozóként sikereket akarunk elérni, ezt egy pillanatra sem téveszthetjük szem elől. Evidenciának tűnik, de a mellékelt ábra azt mutatja, hogy a magyar vállakozók többsége olykor-olykor mégis feledékeny kicsit…

Magánemberként nyugodt szívvel lehetek régimódi. Én személy szerint például le nem mondanék a papíralapú könyvről. Vállalkozóként azonban 2017-ben illene a papírmentes iroda megvalósítását kitűznöm célul. Tovább megyek: bizonyos hivatások is megengedik a jól bevált régihez való ragaszkodást. A pék úgy fogja elkészíteni a díjnyertes kakaós csigát, ahogy 10 éve is, mert bevált és kész. A klasszikafilológus könyvtárba fog menni, és kézzel-lábbal bújja a latin kéziratokat, nem pedig interneten böngész PDF-eket. Ez így van jól.

Egy vállalkozó azonban nem teheti meg ezt. Ha egy cég vezetése a feladatod, fel kell kötni a nadrágot, meg kell vizsgálni a vetélytársak fegyvertárát, majd annak fényében fegyverkezni fel – ez ugyanis egy verseny. Ha nem vagy tisztában az új trendekkel, leelőznek. Levelezés, ügyfélkezelés vagy menedzsment terén nem maradhatunk a régi jól bevált módszereknél, hiszen a versenytársaink sem ezt teszik. (Lásd, első bekezdés.)

A tanulság: nem szabad félni az újtól. El kell fogadni, meg kell ismerni és hasznosítani kell. A megismeréshez persze se könyvek, se szemináriumok nem kellenek. Elég felmenni az internetre: blogok garmadája várja a tudásra szomjas vállalkozókat. Mindenki szerezhet tudást, ha szeretne. Az új trendek és azok hasznának ismeretével pedig a váltás, és ezáltal a fejlődés is nagyságrendekkel könnyebb lesz.

Ne feledd: amíg te váltig állítod, hogy jó lesz neked a gmail-es e-mail-cím, a sűrűn lefagyó helyi szerver, a döcögő ügyfélkezelés vagy a kaotikus irodai kommunikáció (cetlik, papírlapok és asztalokon való átkiabálás…) – addig a versenytársaid például utánaolvas annak, hogy mi az a CRM, és egy hét múlva elszáguldanak melletted.

Az újításoktól és technikától való félelem mellett a másik nagy probléma a költségektől való félelem. Teljesen érthető, hogy mindent a lehető legolcsóbban szeretnénk megoldani. Azonban van a spórolásnak egy olyan mértéke, ami később (anyagiak tekintetében is!) megbosszulja magát.

Mi tehát egy sikeres vállalkozó két fő ismérve? Folyamatos informálódás és nyitottság. Egyszerű és biztos recept. Ráadásul épp remek helyen vagy ahhoz, hogy gyakorold ezeket a magatartásformákat. ;)