Már elérhető az Office 2016 Mac-es verziójának előzetese! A Microsoft igyekezett egységesíteni az Office alkalmazásokat, így bármilyen eszközön is használjuk őket az összetéveszthetetlen Office élményben lehet részünk. Ez igaz az Office 2016 Mac-es verziójára is, azzal a kis kiegészítéssel, hogy a fejlesztők megpróbálták a program készítésekor a Mac-ek egyedi jellemzőit is figyelembe venni, s előnyt kovácsolni belőlük.

Az Office 2013 for Windows-hoz hasonlóan a Microsoft integrálta a felhőalapú tárhely szolgáltatásokat közvetlenül az Office 2016 for Mac-be. Ez az jelenti, hogy az Office 365, a OneDrive, a OneDrive for Business és a Sharepoint használatát is mind-mind támogatja a rendszer. Ha példának okáért a OneDrive-ot használjuk a dokumentumaink tárolására, akkor könnyen hozzáférhetünk a fájljainkhoz a legutóbb mentett dokumentumok listájából, függetlenül attól, hogy előtte egy iPad-en vagy egy Windows-os laptopon dolgoztunk, majd pedig egy Mac-en folytattuk a munkát. Ez a lépés volt a Microsoft új stratégiájának egyik utolsó eleme, melynek célja, hogy  termékei platform függetlennek legyenek, s minden eszközön ugyanazt az élmény nyújtsák.

A Word 2016 for Mac iOS-en ugyanúgy néz ki mint a Windows-os eszközökön, és most már az új program a „társszerkesztést” is támogatja, vagyis egyidőben több ember is szerkesztheti közösen ugyanazt a dokumentumot. A közös szerkesztés mellett a Mac-en is elérhető a beépített chat funkció, így még inkább követhetővé válik, hogy ki milyen változtatásokat hajt végre a dokumentumon. A Microsoft fejlesztői továbbá egy új navigációs ablakot is beleépítettetek a Word 2016 Mac-es verziójába, így még könnyebben tudunk az egyes oldalak között lépegetni, továbbá a szótár funkció is jobb támogatást kapott, a stílus panelen pedig az egész dokumentumra jellemző „stílusjegyeket” állíthatunk be fél perc alatt. A Word tehát rengeteg új funkciót tartalmaz a Mac-es eszközökre, mindezek mellé pedig új, letisztult külső jár.

Excel-ben is jelentős változásokra számíthatnak a Mac-es felhasználók. Azok, akik egyszerre használnak Windows-os PC-t és Mac-et örülhetnek, ugyanis az eddig eltérő billentyűkombinációk helyett, most már Mac-en is lehet majd a ctrl+shift-et használni cmd+shift helyett, de ez opcionális lesz, így ha már valaki megszokta a cmd használatát, akkor nyugodtan maradhat annál.

A PowerPoint az Office 2016 for Mac-ben jobb diavetítő nézetet kapott, így sokkal könnyebben lehet követni, hogy melyik dia fog következni az előadásunkban, a jegyzeteinket is láthatjuk és ezeken túl, még több új animációt találunk majd a programban, mellyel ébren tarthatjuk a közönségünket, felkelthetjük az érdeklődésüket. A PowerPoint-hoz egyébként nem érkezett sok frissítés, inkább csak egységesíteni próbálták a Mac-es és a Windows-os verziót.

Természetesen az Office 2016 for Mac is tartalmazni fogja az Outlook-ot és a OneNote-t. Sajnos az Outlook több sebből is vérzik ugyanis nincsen fiók választási opció és frusztráló lehet, hogy előre el kell döntenünk melyik fiókunkat is állítsuk be először. Ami pozitívum viszont, hogy az új Outlook-ban a beérkezett leveleknél nemcsak az üzenet tárgyát fogjuk látni, hanem az első mondatot is, így sokkal könnyebb lesz eldönteni, hogy érdemes-e foglalkoznunk a levéllel azonnal vagy ráér később is. A továbbfejlesztett beszélgetés nézetben automatikusan rendezi a rendszer a beérkezett levelek mappában a félbehagyott beszélgetéseket, így sokkal könnyebb lesz most már felvenni a fonalat, hogy hol is tartott éppen a beszélgetés.

A OneNote 2016 Mac-re érkező változásai közül érdemes megemlíteni, hogy lehet majd címkézni a jegyzeteinket (például Fontos, Kérdés, Meg kell csinálni), így könnyen rendezhetjük és átláthatjuk a jegyzeteinket a címkék alapján. A másik fontos újdonság, hogy a beépített OCR keresőnek hála most már a képen lévő szövegeket is felismeri a rendszer, így még egyszerűbbé válik a keresés.

Ha te is örülsz az új fejlesztéseknek nyomj egy lájkot, vagy oszd meg a posztot másokkal is!

Forrás: theverge.com