Lemerészkedtünk az internet sötét mélységébe, és tanultunk valamit

Lemerészkedtünk az internet sötét mélységébe, és tanultunk valamit

Amikor felmerészkedünk az internetre, azt gondolhatjuk, hogy elénk tárul az egész világ. Gyakran el is hangzik, hogy ami nincs fönt a neten, az nem is létezik. Mondjuk ezt úgy, hogy az interneten fellelhető tartalmak nagyjából egy tizedéhez férnek hozzá az olyan hagyományos keresők, mint a Google vagy a Bing. A maradék 90 százalék rejtett. És ez a 90 százalék szakértői becslések szerint ötszázszor nagyobb, mint az internet látható része.

Az úgynevezett deep web jelentős része baromi unalmas. Általában ilyenek a csak regisztráció után olvasható fórumok, vagy egyéb oldalak, mint mondjuk a netbankuk. Hiszen, jó esetben nem szeretnénk egy Google keresés után a bankszámlakivonatunkkal találkozni. De ugyanígy a deep weben van a levelezésünk, elrejtve a kíváncsi szemek elől. És ez jól is van így, ebben minden bizonnyal közmegegyezés van.

Viszont ennek a deep webnek van egy része, a dark web, azaz a sötét internet, ami a terrorizmus, drogkereskedelem, pedofília és úgy általában a bűnözés melegágya. Egyik oldalról. A másik oldalról pedig a szabadság, a jogérvényesülés és a csalók leleplezésének terepe.

Az egész dark web alapját jelentő titkosítási módszert természetesen az Egyesült Államok hadserege kezdte fejleszteni. Akartak ugyanis egy olyan kommunikációs csatornát, ami lényegében lenyomozhatatlan. Elsőre talán furcsának tűnik, hogy ezt az egészet aztán nyílt forráskodúvá, bárki által szerkeszthetővé és használhatóvá tették, de valójában ezzel zseniálisat húztak. A rendszert ugyanis annál nehezebb feltörni, minél többen használják. Annál bonyolultabb, lekövethetetlenebb a kommunikáció. Hogy erre a bűnözők is rácsaptak? Várható volt. És simán lehet, hogy ma ugyanazon a csatornán kommunikálnak a kormányzati szervek, ahol szervkereskedő csoportok adják-veszik a testrészeket.

Ott van viszont az érem másik oldala. Számos országban, ahol diktatúra működik, keményen elnyomják a másképp gondolkodókat, ellenzéki pártokat. Ők csak a dark netet tudják használni, hiszen így országuk hatósága előtt is jó eséllyel rejtve maradnak. Nagyon sokszor emberi jogi aktivisták is használják, sőt, az olyanok is, mint a WikiLeaks. Bár a számos korrupciós ügyet kiszivárogtató szervezetnek van nyilvános, mindenki számára elérhető honlapja, a dokumentumok feltöltése, a kapcsolatteremtés a dark weben keresztül történik. Ugyanis aki itt szivárogtat, az könnyen az életével játszik.

Egy idei nemzetközi felmérés szerint a többség mégis azt akarja, hogy a kormányok szántsák fel a dark webet. A CIGI-IPSOS felmérése szerint a megkérdezett 24 ezer internetező 71 százaléka gondolja így. Ez különösen annak fényében érdekes, hogy egyébként az internetezőknek csupán a 38 százaléka érzi úgy, hogy nem figyelik internetezés közben. Tehát egyfelől nem érezzük magunkat biztonságban a neten, de a biztonságos kommunikációs csatornákat bezáratnánk.

Nem érdemes tehát kizárólag egy oldalról nézni egyetlen infokommunikációs technológiát sem. Ha így tennénk, akkor nem is tudnák a virtuális és a kiterjesztett valóság csodás lehetőségeiről, mondjuk az orvostudományban. Mert akkor csak azt látnánk, hogy mennyire veszélyes a gyerekeinkre, milyen könnyedén beszippanthatja őket egy nem létező világ varázslata. Hasonló gyanakvás éri mind a mai napig a felhőt, ami ellen a leggyakrabban hangoztatott érv, hogy sokan félnek attól, hogy mi történik az adataikkal.

Pedig, mielőtt valamit végképp eltörölnénk érdemes megvizsgálni, hogy talán tanulhatnánk is. Igen, a hibákból is.