Előző cikkünkben adtunk egy kis ízelítőt abból, hogy milyen újdonságok várnak titeket a Teams-ben, illetve, hogy milyen újításokat tervez még a Microsoft a közeljövőben. Folytatjuk a sort, jön néhány újabb érdekesség.

Szívügy – Microsoft Teams az egészségügyért

Nemcsak az üzleti szféráig lát a Microsoft. Az olyan ágazatok számára, mint az egészségügy, a Teams fejlesztői speciális igények kielégítésére helyezték a hangsúlyt, amikor új funkciókat alkottak. Lehetőség lesz például képek azonnali rögzítésére és küldésére, természetesen hozzájuk való megjegyzésekkel. A rendszergazdák pedig pillanatok alatt beállíthatják, hogy ne tárolódjanak az elküldött képek az eszközökön. A sürgősségi értesítés lesz a másik új funkció, ami a címzettet minden második percben emlékeztetni fogja a sürgős teendőre, legfeljebb 20 percen keresztül. Ugye nem kell magyarázni, miért fog aranyat érni ez a két tervezett funkció az egyészségügyben dolgozók számára?

Dolgozz úgy, hogy tudod: minden érzékeny adat biztonságban van

Az adatvesztés-megelőzés (Data Loss Prevention, DLP) lehetővé teszi a Teams felhasználói számára, hogy azonosítsák, folyamatosan monitorozzák és automatikusan megvédjék érzékeny információikat. Az ehhez szükséges intézkedések közvetlenül a Biztonsági és Megfelelési Központból származnak, így biztos lehetsz benne, hogy az érzékeny adataid biztonsága szakértői kezekben lesz. A biztonsági intézkedések mind a privát üzenetben küldött, mind a valamelyik csatornán folytatott beszélgetésekben elhangzott információkat védik, természetesen minden ilyen módon megosztott fájllal együtt.

Dinamikus tagsági szabályok – Kevesebb adminisztráció!

Csökkentsd a felhasználók hozzáadásával, eltávolításával és az ehhez kapcsolódó egyéb adminisztrációval töltött időt azáltal, hogy dinamikus tagsági szabályokkal rendelkező munkacsoportokat hozol létre az Office 365 csoportokból. Ezek a csoportok nagyságrendekkel kevesebb adminisztrációt igényelnek, ugyanis a tagok az Azure Active Directory (AAD) attribútumaik alapján fognak “viselkedni”. Tehát ha egy felhasználó AAD-attribútumai megváltoznak, azokat a rendszergazda által meghatározott dinamikus tagsági szabályok alapján automatikusan hozzáadják vagy eltávolítják az adott csoportból. Ez a lehetőség a következő hónapokban már elérhető.

Hasznosítsd újra a már jól bevált Teams-sablonokat!

Hamarosan elérhető lesz az a funkció is, amelynek segítségével megteheted ezt. Könnyedén létrehozhatsz új csapatokat olyan mozzanatok alapján, amelyek egyszer már beváltak. A Microsoft Graph API részeként ugyanis kihasználhatod majd az új REST végpont lehetőségeit. Elvégre miért kísérleteznél feleslegesen, ha éppen idő szűkében vagy, és persze van egy mindenki által kedvelt sablon is a tarsolyodban?

Nem csak a felhőbe költözötteké a világ – Skype for Business Server

A Microsoft nem csak az Office 365 folyamatos jobbá tételére és a korszerű munkakörnyezet tökéletesítésére fordítja az energiáit. Többek között arra is nagy hangsúlyt fektetnek, hogy specifikus funkciókkal támogassák azokat a felhasználókat, akik helyi szervert használnak. Ezzel egyidejűleg persze a felhős funkciókat is csak még könnyebben elérhetővé teszik számukra. A Skype for Business Server 2019-es verziója az év végétől lesz elérhető.

Eredeti cikk ITT.
Kép: Pixabay.com