Windows 7 – Egyszer a legendáknak is menniük kell

Jövőre megszűnik a Windows 7 hivatalos támogatása

A Windows 7 volt az az operációs rendszer, ami megjelenésekor soha nem látott piachódítással írta be magát a történelembe. Jól mutatja ezt, hogy a Windows 10 annak ellenére sem tudta követni az elődje által generált terjedési ütemet, hogy a debütálását követő 12 hónapban ingyenesen lehetett rá áttérni.

A trónfosztásra azonban egészen egy hónappal ezelőttig kellett várni. Ekkor történt ugyanis, hogy a jelenlegi 10-es számú rendszer átvette a stafétát. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a Windows 7 használóinak bázisa egyszerre elhanyagolhatóvá vált volna, hiszen jelenleg is a Windowst használó személyi számítógépek majdnem felén, egészen pontosan 43%-án ez a rendszer fut.

Ami pedig talán a legérdekesebb és egyben legaggasztóbb információ: a Windows 7 leköszönéséig nagyjából egy év van hátra, de az amerikai Computerworld becslése szerint akkor még mindig 36%-os lesz az operációs rendszer részesedése.

A problémát az jelenti, hogy a Windows 7-felhasználók nagy része vállalkozásokban van, és a biztonsági frissítések hirtelen megszűnése óriási biztonsági kockázatokat rejt magában, különösképpen azért, mert soha, egyik rendszer támogatásának leállításakor nem volt még akkora a kiberfenyegetettség, mint a soron következőnél.

Ezt a Microsoft sem szeretné ölbe tett kézzel végignézni és létrehozták az ESU-t, azaz Extended Security Updates programot. Ennek lényege, hogy a Windows 7 nyugdíjba vonulása után még három évig lehetőség lehet biztonsági frissítéseket igényelni az operációs rendszerhez, azonban ezért kiegészítő díjat kell fizetni, méghozzá 12 hónapos időközönként növekvő értékben. Fontos tudni azonban, hogy ez a szolgáltatás csak Professional és Enterprise verziókhoz lesz igényelhető majd.

A Microsoft által finanszírozott Forrester Research kutatásai szerint gépenként 515 dollárral kerül többe a vállalatoknak, ha három évvel tovább használják a szeretett Windows 7 rendszerüket, ahelyett, hogy áttérnének az aktuális, legfrissebb Windows 10-re, ami a Microsoft 365 előfizetéssel garantálja a legbiztonságosabb környzetet minden vállalat számára.

Ezek is érdekelhetnek még:

Windows 7 - Egyszer a legendáknak is menniük kell

Jövőre megszűnik a Windows 7 hivatalos támogatása

Ez is fejben dől el? - Kiberbiztonság és helyes felhasználói magatartás

Ha kiberbiztonságról van szó, a felhasználók túlnyomó…

Újdonságok a Microsoft Teams háza táján - 2. rész

Előző cikkünkben adtunk egy kis ízelítőt abból, hogy milyen…

Újdonságok a Microsoft Teams háza táján

Ezentúl nem ünnepelni való extra lesz, hogy a közös munka…

Mi is az a phishing és miért vagy veszélyben?

PHISHING vagy ADATHALÁSZAT: Az a kibertámadási forma, ahol…

Viszlát Skype for Business - Helló Microsoft Teams

A múlt héten jelentette be a Microsoft, hogy befejezték a…