Ma egy tisztességes középosztálybelinek van legalább egy kocsija, egy lakása és jó esetben egy nyaralója. 8-10 órát dolgozik, kb. 2 évente vesz új mobilt, fogyaszt, mintha nem lenne holnap, az állam meg boldog, mert a rendes polgár termeli a GDP-t. Mindent birtokolni akarunk.

Kényszerből ugyan, de hasonló volt a helyzet az informatikában az 1960-as években is. Akkor még a cégek fejlesztették a szükséges szoftvereket, méregdrágán. Lényegében csomó olyan dologgal foglalkoztak, ami nem lett volna feladatuk, hiszen egy cipőgyárnak miért kell informatikai fejlesztésekkel foglalkoznia? Aztán jött John McCarthy, a Princeton Egyetem tanára és kitalálta az időosztásos számítógépeket, a multitasking alapját. Ez már egy fokkal jobb helyzetet teremtett, mert legalább egyszerre több ember, több alkalmazás is hozzáfért méregdrága számítási kapacitáshoz. Amúgy McCarthy mondta azt is, hogy az informatika egy idő után ugyanolyan közszolgáltatás lesz, mint bármelyik közmű. Ez bejött.

Pár éve az üzleti döntéshozók és az informatikusok agyába befészkelte magát a számítási felhő. A cloud. Az erőforrások racionalizálása. Nem kell megvennem egy komplett szerverparkot, mert akár ki is bérelhetem. A New York Times például kitalálta, hogy beszkenneli és pdf-fájlként elérhetővé teszi az 1992 előtt készült cikkeit. Az ötlettel csak két baj volt: drága és sokáig tart. Ezért az Amazon felhőszolgáltatásához fordultak, párszáz dollárért cserébe 24 óra alatt sikerült feltolniuk az archívumot a netre. Ugyanez kicsiben. Ha webáruház vagyok, akkor éjszaka fölöslegesen pörög a vas, mert kevesebben vásárolnak, de napközben, vagy ne adj’ isten, ha akciósan árulom egy februári pénteken a vasalót, akkor még a 120 százalék is kevés. Ezért nincs otthon mindenkinek szélerőműve, mert az biztos, hogy akkor kell majd az áram, amikor tűz a nap, amikor pedig tombol a szélvihar, semmit sem tudunk kezdeni a fölöslegesen megtermelt wattokkal.

Valami ilyesmit látunk most a gazdaságban. Az emberek világ életükben csereberéltek, de ez most egy több milliárd dolláros üzletté vált. Közösségi gazdaság, megosztáson alapuló gazdaság, sharing economy. Tökmindegy, hogy hívjuk, a jelenség létezik. A világ boldogabbik felén lassan egy évtizede, Magyarországon csak pár éve. Az Európai Bizottság tavaly májusban közzétett egy jelentést. Ez azt mondja: 1 milliárd autóból 740 milliót csak egyetlen személy használ. Megfordítva: majdnem 600 millió autó tök fölösleges. Minden egyes háztartásban több százezer forintnyi kihasználatlan kapacitás hever. Ha ezt egy cégvezető látná… másnap a pénzügyi igazgatónak már nem kéne bejönnie.

Számoljunk egy kicsit. Tegyük fel, hogy egyedül utazok a munkahelyemre, kocsival. Egy Budapest melletti agglomerációs településről. Az egyik legnépszerűbb telekocsi oldalon 500 forintot tudnék elkérni egy helyért, 4 helyért már 2 ezret. Ha visszafele is 4 embert viszek az már 4 ezer. Egy hónap alatt röhögve kereshetnék 80 ezer forintot és ez csak az autóm. És, ha én sem a saját kocsimmal utaznék? 20 ezerből meglenne minden nap kényelmesen, háztól házig az utazásom, míg most 50 ezerért tankolok, havonta háromszor.

De megoszthatom a kanapémat, az ütvefúrómat, a kertben termő 30 kiló diót. Megoszthatom a tudásomat, vagy akár a képességeimet is. És mások is ezt teszik. Ezek mind felkerülnek a „felhőbe”. Akkor férek hozzájuk, amikor akarok. On-demand. Mint a levelezésemhez, vagy a fájlaimhoz. Tehát, ami megtörtént az informatikában 20 éve, az most megtörténik a gazdaságban is. Ez már nem csak pár hipszter bohóckodása.

A PriceWaterhouseCoopers tanulmánya szerint 5 fő iparágban alig 10 év múlva a sharing economy modellben működő cégek pontosan annyi árbevételt érnek majd el, mint a hagyományos működési modellt követő társaik. Nem véletlen, hogy nagy cégek is lecsaptak a területre. Münchenben a BMW-nek van már on-demand gépjárműszolgáltatása. 100 euróért egy órán keresztül csapathatom az i8-cal. (Hogy mennyire pörög a biznisz, arra jó példa, hogy megpróbáltam egy akármilyen kocsit lefoglalni, de a következő 4 napban már nincs szabad autójuk.) A fogyasztásalapú társadalom átalakul szükségletalapú társadalommá. És mindez ma történik. Ideje felkészülni.

Szerző: Gyömöre Máté, informatikai szakközgazdász